Asztrológia

Asztrológiai tanácsadás

Nem is olyan rég írtam nektek arról, hogy hogyan is zajlik egy kineziológiai oldás/tanácsadás a One Brain módszere szerint, a mostani bejegyzésemben pedig az asztrológia tanácsadásról szeretnék nektek írni.

Talán kevéssé ismert, hogy az asztrológián belül is több féle irányzat létezik. A legismertebbek a nyugati asztrológia, a védikus, a kínai, középkori asztrológia vagy a kérdőasztrológia. Én magam 4 éven keresztül a nyugati asztrológiát tanultam, ebből vizsgáztam és kaptam oklevelet a tavalyi év végén.

Hogyan is zajlik egy tanácsadás és miben tud segíteni az asztrológia? Míg régebbi korokban főleg a mundán (világi asztrológia) volt az elterjedt, vagyis inkább mondhatjuk csak az létezett, tehát nagy eseményekre, népek sorsának az alakulására kérdeztek rá, addig manapság inkább az egyéni sorsok elemzésére, a pszichológiai asztrológiára van igény. Az, hogy valaki asztrológia tanácsadást tudjon igénybe venni a legfontosabb feltétele, hogy ismerje a pontos (óra perc) születési időpontját. Ez alól a kérdő asztrológia a kivétel, ott nincs szükség a születési időpontra. Ha valaki nem ismeri a születési óra, percét és esetleg már nem tudja megkérdezni az édesanyját lehetőség van kikérni a pontos adatokat a kórházból ahol született. A születési adatok mellett a legtöbb asztrológus kérni szokott egyéb dátumokat is a kliens életéből, fontosabb, meghatározó események pontos dátumát. Ezekre azért van szükség, hogy az asztrológus be tudja pontosítani a születési dátumot, akár másodpercre is. Miért fontos ez? Így pontosabb fényszög kapcsolatokat, bolygó állásokat tudunk megjeleníteni és mondjuk elképzelhető, hogy valakinek az aszcendense két zodiákus jegy határán van és ez a pár perces különbség fogja eldönteni, hogy például kos vagy bika az aszcendense.

És most nézzük milyen szolgáltatásokat tudtok igénybe venni nálam és mit érdemes tudni róluk. Aki még soha nem járt asztrológusnál annak első körben biztosan a születési képlet (radix) elemzést ajánlanám. A születési képletünk az, ami nem változik, életünk végéig ugyan az marad. De! Ahogy fejlődünk, öregszünk, bölcsülünk mindig újabb és újabb összefüggéseket, analógiákat lehet megérteni belőle, vele kapcsolatban. A születési képletelemzés 2 formában elérhető nálam: személyesen/online egy rövidebb, a fő személyiségjegyekre kitérő elemzéssel egy órában, vagy bővebben egy másfél órás komplexebb elemzés. Mind a kettőhöz kérhető egy rövid 2-3 oldalas írásos „sorvezető”, amiben összefoglalom a fő planéták helyzetét illetve a fő(bb) fényszögeket. Az elemzés sokat segíthet az önismeretben, az alapvető működési mechanizmusaink megértésében és segítheti a lelki ráhangolódásunkat az igazi feladatainkra.

Kérhető éves előrejelzés, horoszkóp elemzés is. A Solar képlet születésnaptól születésnapig érvényes. Itt fontos megjegyezni, hogy az asztrológiai elemzés nem jóslás, nem alkalmas arra, hogy „megjósoljon” eseményeket. Az asztrológus (sem) lát a jövőbe, viszont a bolygó mozgásokból, a házak, bolygók analógiájából és az azokat összekötő fényszögekből tendenciákat lát, következtetéseket von le, és segítséget adhat arra vonatkozóan, hogy például az adott solar évben mely életterületek lesznek fontosak, hol várhatóak változások, mikre lehet felkészülni.

Kérhető nálam gyermek horoszkóp elemzés is, ilyenkor – a gyermek jogainak tiszteletben tartásával – az alap személyiségvonások átbeszélésére van lehetőség. Ez akár már újszülötteknél is kérhető, hiszen a születési képlet nem változik. Viszont a személyiségünk bizonyos szegmensei jobban kibontakoznak kisgyermek korban, így tehát azokra a bolygókra, személyiség jegyekre fokuszálok, amik gyermekkorban fontosabbak.

A kapcsolati elemzések (szinasztria) két ember kapcsolatát mutatják. Ez lehet társ, gyermek, szülő, munkatárs stb. Miben segíthet ez a típusú elemzés? Például jobban megérteni a köztem és a társam/ gyermekem/ főnököm stb. között lévő kapcsolat dinamikáját, megérteni a lehetséges konfliktusok okát, tudatosabban ránézni azokra és ez által jobban megérteni a másik működését. Erre adok egy példát is, hogy jobban érthető legyen. Tegyük fel, hogy a kliens arról panaszkodik, hogy gondjai vannak a férjével, úgy érzi sokat változott az elmúlt években. A kapcsolatuk kezdetén még el-eljártak szórakozni, társaságba, de egy ideje már sehova nem lehet őt elcsábítani, legszívesebben otthon ül és olvasgat, keresztrejtvényt fejt. Közben neki arra lenne igénye, hogy emberekkel találkozzon. Már ebben az egyszerű példában is számos dolog kijön, amit meg tudok nézni: nagyon fontos a Nap-jegy illetve az aszcendens és a Hold helyzete. Tegyük fel a kérdező hölgy Ikrek érdekeltségű (Ikrek Nap, Hold, Aszcendens vagy sok bolygója áll az Ikrekben). Az Ikrek alapvetően társasági ember, szeret emberek között lenni, lankadatlan érdeklődése van, mindig új ingerekre van szüksége. Felületesebb, igazi társasági csevegő. A férje meg lehet pont Bika érdekeltségű, vagy épp Rák: na ők azok akik köszönik szépen jól elvannak otthon, akár egyedül is, nem létszükséglet számukra a társaság. Ha már csak ennyit elmondunk ezzel is segíthetünk a hölgynek: ne várjon arra, hogy a férje vele menjen minden héten táncolni, moziba… inkább hívja meg a barátnőit. Kössenek kompromisszumot a férjével: egyezzenek meg a havi egy kimozdulásban. És miért változott? Ennek (is) sok oka lehet. Természetesen egy kapcsolat elején még sokkal inkább próbálunk a társunkhoz alkalmazkodni, akár annak árán is, hogy elnyomjuk a saját igényeinket. Aztán az is számít, hogy adott bolygóink mikor „aktiválódnak”, milyen hatások érik a születési képletünkben lévő bolygókat. Az égen a bolygók folyamatos mozgásban vannak és hatást gyakorolnak a születési képletünk adott pontján lévő planétájára. Az aktuális bolygóállások függvényében előfordulhat például olyan periódus az életünkben, amikor a magányra, az egyedüllétre, begubózásra van igényünk. Sokat segíthet az elfogadásban, ha megértjük például, hogy a társunk most ilyen szakaszban van az életében.

Ha pedig valaki az aktuális helyzetére, problémájára, az előtte álló periódusra szeretne ránézni asztrológiai szemmel azoknak ajánlom a kötetlenebb tanácsadást. Ilyenkor az aktuális bolygómozgásokat figyelem, azok alapján tudjuk átbeszélni mely életterületek lehetnek fontosak a közeljövőben és természetesen a „hozott” témát is megnézzük amikre a kliens kíváncsi.