Asztrológia,  Kineziológia,  Természetgyógyászat

Ide nekem az oroszlánt! Vagy a hamis kutyákat.

Az asztrológia, ezen belül is a tradicionális nyugati asztrológia a 7 ősbolygót és a 3 transzcendens bolygót valamint a 2 Holdcsomópontot vizsgálja mindenki születési képletében valamint ezeknek a bolygóknak a házakon belüli elhelyezkedését, a fényszög kapcsolataikat, és hogy milyen állatövi jelben vannak. Az összes állatövi jel és az összes bolygó ott van mindenki képletében, de nem mindegy kinek éppen hol, milyen fényszögben, mely házban, vagyis mely életterületen áll az a bizonyos bolygó. Ettől lesz mindenki képlete egyedi. És ettől lehet valakiről azt mondani, hogy például erős Bika érdekeltségű, mert például Bika Napja, aszcendense van, vagy mondjuk sok bolygója van a Bikában.

Az, hogy kinek mely állatövi jegy hangsúlyos egy csomó mindenben tetten érhető. Én például nagyon szeretem azokat a helyzeteket, amikor ezek spontán megnyilvánulnak. Már több írásomban is említettem, hogy erősen marsikus ember vagyok (Mars a harccal, a harcos archetípussal azonosítható, de például az akarattal, az erővel és a mozgással is). Csak ez az egy kiragadott jellemvonás a születési képletemből is sok mindent meghatároz. Például azt, hogy hogyan reagálok erre a felfordult állapotra, ami most körülvesz minket: elmegyek futni. A bennem lévő feszültséget kifutom, kimozgom, ahogy én szoktam mondani: kiventillálom. A mai futásom aztán extra marsikusra sikerült. A fejem telve volt feszültséggel, már napok óta érzem, hogy a kollektív térben lévő sok elfojtott harag és indulat bennem kavarog. Amikor elindulok futni, akkor az első kilométereken még a „fejemben vagyok”, kell hozzá jó pár perc és jó pár kilométer, hogy kijöjjek onnan. Ma viszonylag hamar gondoskodtak róla, hogy visszatérjek a mostba. Pár percnyire az indulástól ugyanis szembe találkoztam egy kutyával. Egy tacskó keverék jött felém ugatva és morogva. Nem az első eset és valószínűleg nem is az utolsó, hogy egy haragos kutya állja utamat. Hála a Kos Marsomnak ezek a találkozások rendre úgy néznek ki, hogy én elindulok a kutya felé és játsszuk a csiki csuki párbajt. Persze az észszerűség határain belül. Nem szoktam megfutamodni, most se tettem. Hátra fordultam, jött utánam, megfordultam elindultam felé, hátrált. Ezt játszottuk kb. fél percig, aztán kikerültem őt és elfutottam. Pár perc után elértem egy tanyát ahol 4 kutya indult el felém. Na bravo gondoltam. Gyertek, legalább lesz okom nektek menni mondtam ki hangosan is. Paff, esett le a nagy tantusz…itt van a bennem kavargó indulatok és meg nem élt energiák kivetülése, négy ugató csaholó kutya képében. Szerencsére a kerítés közénk állt. De ez a jelenet erősen elgondolkodtatott, mondhatni felrázott. Folytattam utamat tovább, ki a pusztába, a földúton ki a semmibe. Élveztem az alföldi tájat, ahogy kilométerekre ellátsz a sík vidéken, a felszántott földek ismerős, megnyugtató látványát és a szelet. És kértem az égieket, hogy fújják ki belőlem, ami nem oda való, fújják ki az elmémből, a testemből, a sejtjeimből azt a sok feszültséget, amit magamra tettem. És megtették. Folyt a könnyem a csípős szélben. És a gondolatok elmentek, a feszültség tova szállt. Én pedig megkönnyebbültem és hálás voltam. Neki, nekik, magamnak és a csaholó kutyáknak. És hogy miért meséltem ezt el nektek? Hányszor van az, hogy a bennünk lévő indulatokat másra vetítjük kis? A párunkra, gyerekünkre, szüleinkre, szomszédra, vagy arra, aki épp arra jár. Provokálunk, heccelünk, szinte várjuk, hogy „nekünk jöjjön”, mint ahogy én is mondtam a kutyáknak: gyertek, legalább lesz okom nektek menni.

És akkor visszakanyarodnék az írásom elejére. A Mars, az akarat, az erő a tettvágy és az agresszió jelölője. Mivel mindenkinek van valahol a képletében egy Mars, így mindenkiben meg van ez. Csak van, akinek jobban érvényesül az életében, és van, akinek kevésbé. Mindenkinek más a nehéz, más a megoldandó feladat. Valaki azt se tudja, hogyan kell akarni, hogyan kell elindulni, más meg nem tudja, hogyan kell fékezni. És ez csak egy példa, amiben a Marsot és a harcos archetípust akartam érzékeltetni.

Visszatérve a történetemhez. Nagyon is emberi az a reakció, mint amilyen az enyém volt. Hogy a bennünk lévő frusztráltság valahogy utat tör. Érdemes figyelni magunkat és a környezetünket, hisz ami bent van, az kívül is, és ami kint az belül is. Néha nem ilyen egyértelműen jelenik meg, mint most nekem, de az apró jelek is össze tudnak állni egy nagy egésszé. És itt jön be a kineziológia és a választás kérdése. Mindig van egy pont, még az ilyen ösztönös reakcióknál is, mint az üss vagy fuss, amikor dönthetünk. Hogy megállok, elgondolkodom, megteszem-e azt, amit indulatból, haragból, belső feszültségből tennék, vagy azt mondom: állj. Eddig és ne tovább. Magamnak. Kontrollálom magam és másként döntök, másként, mint esetleg a múltban tettem, másként, mint az előző 10 esetben. Mindig van választás. Mindig. Van. Választás. Ebben (is) tud segíteni a kineziológia. Felismerni a választás lehetőségét. Ott is, ahol azt gondolnánk nincs. Hisz ha magamat változtatom, a környezetem is változik. Ahogy kint úgy bent, és ahogy bent úgy kint…