Spiritualitás

Meditáció

Több mint 10 évvel ezelőtt kezdtem el magammal, önismerettel, öngyógyítással foglalkozni. Többféle módszert próbáltam ki, több segítőt ismerhettem meg, sok sok könyvet olvastam el, előadásokon, tanfolyamokon vettem részt az évek alatt. Viszonylag hamar felvetődött, mint módszer az életemben a meditáció lehetősége, szükségessége. A meditáció, meditálás meg mondom őszintén engem először inkább taszított, mint vonzott. Anno, egy évtizeddel ezelőtt a meditációt úgy népszerűsítették, vagy hozzám csak az a „propaganda” jutott el, amikor azt hirdették: meditálni annyit tesz, mind kiüresedett elmével befelé figyelünk hosszú időn keresztül. Kiüresedett elmével?! Gondolatok nélkül?! Mivan??? Meg is jelent előttem a kép: fiatal tibeti szerzetes ül lehetőleg lótuszülésben órákon keresztül isteni mosollyal az arcán, gondolatok nélkül lebegve a semmiben. Biztos voltam benne, hogy erre én képtelen vagyok, nem nekem való. Olyan elvontnak, megfoghatatlannak tűnt az egész, így inkább bele sem fogtam. Emlékszem, volt egy idő, amikor be akartam iratkozni egy tanfolyamra ahol elképesztően sok pénzért adtak volna át a „mesterek” egy meditációs technikát amivel – ígéretük szerint – bárki eljuthat ebbe a vágyott nyugalmi állapotba. Aztán megszólalt bennem a vészcsengő meg a kisördög: valami nincs rendben, ha ennyire szupertitkos a dolog, hogy csak akkor tudhatom meg mi is valójában ez a módszer, ha kifizettem egy csomó pénzt. Így hagytam az egészet…

Miközben…Pár nappal ezelőtt jöttem rá –amikor a meditációs technikákról gondolkoztam és sorra vettem a számomra kedveseket– hogy évekkel azelőtt mielőtt én ezen aggódtam, hogy nem tudok meditálni lényegében már csináltam. Hogyan is lehetséges ez? Egyetemista éveim elején fedeztem fel sok más könyvvel, módszerrel egyetemben Balogh Béla könyvét a Tudatalatti tízparancsolatát. Ehhez volt egy meditáció, amit én éveken át hallgattam, erre aludtam el. Igen, meditáció, de hát gondoltam én akkoriban itt nem ürítettem ki az elmém, sőt, bele is aludtam sokszor, ez biztosan nem lehet a nagybetűs, az igazi.

A téma kapcsán a következő nagyon meghatározó élményem Szepes Mária műveinek a megismerése, és az ő meditációja „Az élet vize”. Nagyon nagyon szerettem és szeretem mai napig is ezt a vezetett meditációt, szintén hosszú ideig ez volt az altatóm. Aztán ahogy megismerkedtem a jógával ott megismerkedtem az órák végén tartott rövidebb lazító meditációs technikákkal. Több féle különböző technika, de nem üresedik az elme? Akkor hogy is van ez? Lehet, nem is kell hozzá a nagy üresség?

Szintén meghatározó élményeim és személyiségformáló éveim voltak, amikor mozgó meditációkra járhattam. Mozgó meditáció?! Hol az isteni mosoly és nyugalom? Hát itt sehol nem volt. Elképesztő hangos, üvöltő gépzenére táncoltunk. Olyan hangos volt a zene, hogy nem hallottuk a saját gondolatainkat. Elmondhatatlanul felszabadító és feszültség oldó volt. Talán az én elmémhez és személyiségemhez ez a technika áll a legközelebb. Kimozogtuk, kitáncoltuk és kiabáltuk a feszültséget. Sosem hívtuk egyébként meditációnak, de ma már azt mondom nagyon is az volt.

Aztán ugrunk egy nagyot az időben és a térben, új időszámítás kezdődik: élet gyerekkel, eggyel majd kettővel. Sok minden megy egy időre vagy talán örökre a kukába. Kiüresedett elme az van, de inkább a sok nem alvástól. Én-idő kevés, vagy inkább semmi, meditálni nincs idő, kedv és igazából igény se. Aztán a gyerekek cseperednek, és újra indul valami rend. Amiben először ritkábban, majd egyre többször helyet kap a futás. És rájövök, amit évekig nem vettem észre, hogy ez is egy fajta meditáció. Ritmusos, monoton mozgás, ami üríti az elmét miközben frissíti is. (A keresztirányú mozgások jótékony hatásáról majd később tervezek írni egy „kineziológia a mindennapjainkban” bejegyzésben. ) Újra jönnek az impulzusok, új emberek segítők az életembe és ezzel természetesen új ismeretek is. Nem is olyan rég nem is tudom ki által találkoztam Paksi Zoli meditációjával, ami egészen fantasztikus. Nem szokványos és pont ezért működik szerintem szuperül. Hozzászólásban beteszem nektek a meditációk linkjeit, ott megnézhetik, meghallgathatjátok őket.

Aztán idén év elején újabb meghatározó élmény: Deepak Chopra és a bőség meditáció, 21 napos „kihívás”. 21 napon keresztül minden nap 15 perc meditáció és hozzájuk kapcsolódó feladatok. Megcsinálom, és legnagyobb meglepetésemre élvezem. Sőt, amikor végzünk, hiányzik. És azt hiszem ez az a pont, amikor rájövök, hogy én is képes vagyok meditálni, sőt, azt hiszem mindenki képes rá. Azóta pedig rendszeresen előveszem hol egyik, hol másik meditációt és pihenek, kikapcsolok velük, vagy épp segítek magamnak elaludni. Nincs üres elme, vagy inkább nem úgy, ahogy anno elképzeltem vagy magamtól elvártam.

Ezzel a hosszú személyes bejegyzéssel azt szerettem volna nektek érzékeltetni, hogy a meditáció nem valami elvont dolog, nem olyan, amire hosszasan kell készülni, technikákat tanulni. Természetesen ebben is lehet fejlődni, és igen, van, aki képes segítség nélkül magától kiüresedni és lebegni valami köztes létben, de aki nem – mint például én – annak ott vannak a jobbnál jobb vezetett meditációk. És igazából bármi lehet meditatív tevékenység, ami kikapcsol, ellazít, kizökkent: futás, tánc, séta, horgászat, de lehet egy hobbiban való elmélyülés, zenehallgatás, festés, éneklés stb. stb. És lehetnek saját technikáink is, magunk is kialakíthatunk egy meditációs gyakorlatot, például egy esti rituálé, ima formájában. Sőt! A Tibeti halottas könyv a láng meditációt ajánlja: gyújtsunk gyertyát, üljünk le elé és csak figyeljük a lángot. Ennek egyik változata, ha vagyunk olyan szerencsések és van kandallónk és ilyenkor télen abban csodáljuk a tüzet. Ennél egyszerűbb talán nem is lehet, ülni és nézni a tüzet, vagy nyáron a vizet. A lényeg az elme pihentetése, a gondolatok szakadatlan keringésének a megszakítása. Igazából valóban a kiüresedésre törekszünk: ha elkalandoznak a gondolatok, akkor visszatérünk újra meg újra a mostba, a pillanatba. És hogy miért jó ez kérdezhetitek? Ellazít, segíti a koncentrációt, és úgy kell elképzelni, mintha a gondolatok folyóját egy pillanatra megállítanád és így az egó zakatolásában helyet kaphatna az intuíció és az isteni részünk. Olyan üzenetek, gondolatok, megérzések jöhetnek, amiket amúgy, a gondolataink hullámzásában meg sem hallanánk. Advent időszaka és a hosszú sötét téli esték kedveznek a meditációknak, használjátok ki. Csak kezdjétek el, csak próbáljátok ki a különböző technikákat, játszatok, kísérletezzetek tét nélkül. Nincs elvárás, nincs „jaj én ezt nem tudom jól csinálni”. Ha nekem sikerült, másnak is sikerülhet. 😉